Újralányok

Madge-jelen

Eltűntem. Egy kicsit talán a saját életemből is. A nyár tombolása után úgy éreztem elég volt, egy kicsit lassítok. Közben jött egy kisebb műtét, ami miatt partra is vetődtem, de talán meg volt a haszna ennek is, hiszen rá voltam kényszerítve, hogy húzzam be a kéziféket. Az a 4-5 hét, amíg parkolópályán voltam meghozta az őszt is. És valahogy az őszi szelektől le is csendesedik az ember. Ahogy én is. 

Fairy....

Akár mennyire is fontos, hogy rendes, megbízható, és minden szempontból kedves legyen a férfi, ha nem őrülök meg érte, akkor nem ér semmit az egész. De legalább is nem lehet építeni rá egy kapcsolatot.

Érdekes azért ez a párkeresősdi. Itt van G, és olyan kedves, meg sorolhatnám a pozitív tulajdonságait, de mégsem érzem, hogy ő lehetne Az. Madge folyton rákérdez, hogy mi van vele, én meg mondom, mi lenne: semmi különös. Ne vadulok érte. Igaz, kellemes társaság, de ennyi. Madge nem ért engem. Hiszen lelki társat keresek, meg olyat, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, és támogat, és folytathatnám, és most itt van egy ilyen férfi, nekem meg nem kell. Ez van, ez nem elég. Ha már az elején nincs tűz, nálam, akkor nem is lesz. Vannak emberek, akiknél szép lassan alakul ki, én ebben nem hiszek. Vagy azonnal érzem a véremben, a hormonjaimban, hogy megveszek érte, vagy sosem alakul ki. Erőltetni meg nem lehet semmit sem. Görcsösen akarni, és várni valamire, amiről a szívünk mélyén tudjuk, hogy úgy sem jön el, felesleges. És azért sem érdemes egy kapcsolatba belebonyolódni, hogy legyen végre valakink. Lehet ad hoc randikat szervezni, de felesleges a másikat hiú reményekbe ringatni. G-nek megmondtam, ne számítson tőlem semmire, és úgy látom, meg is értette.

A vonzás törvénye is azt mondja, meg szinte minden ezotériával és lélekkel foglalkozó szemlélet, hogy ne akarjunk görcsösen semmit. Ezt csináltam sokáig, és végül is semmi kézzelfogható eredménye nem lett. Maximum annyi, hogy megtapasztaltam sok dolgot, amivel ha szembetalálkozok legközelebb, remélhetőleg már felismerem, és tudok mérlegelni. Érdekes módon mostanában az elengedés is sokkal jobban megy, és az elvárásokkal is sikerült napirendre térnem. Azaz igyekszem elvárások nélkül hozzáállni a dolgokhoz. A 'törvények' szerint így jobban vonzom majd magam felé az Igazit. :-) No majd meglátjuk.

Ami tuti, az tuti. Szerintem semmi értelme sincs olyan kapcsolatba belemenni, amiben nincs meg az az őrületes fizikai vonzódás. Amikor ha csak ránézel, görcsbe rándul a gyomrod, és azonnal bele akarnál olvadni az ölelésébe: bármikor, bárhol, akárhogyan. Kérdés persze, hogy ehhez a vonzódáshoz társulnak-e majd olyan emberi tulajdonságok is, amik meg egy hosszan tartó kapcsolat alapjait feltételezik.

Nem könnyű dolog megtalálni az Igazit, de hinni kell benne, hogy valahol létezik, és engem (téged) keres. Nem kívánhatunk magunknak mást, mint a legjobbat, hiszen csak így lehet teljes, harmonikus, tökéletes a párkapcsolatunk.

Fairy....

Egyre jobban gyűlölöm a fészbúkot, de a munka miatt 'kötelező' a jelenlétem. Amikor hivatalosan posztolok, kitör belőlem a kíváncsiság, és pár percet elidőzök a hírfalamon megjelenő 'híreken' is. A Velvet-ről osztottak meg egy 32 éves férfi írását, amiben 7 okot sorol fel a fiatalember, miért nincs barátnője.

Nem tudnám felsorolni pontosan miket írt, de egy-két gondolat megragadt.

Először is felsorolta, hol, milyen helyeken lehet manapság ismerkedni. A felsorolással gyakorlatilag kimerített szinte minden lehetőséget. Szórakozóhelyek, romkocsmák, Internet, konferenciák, tréningek, stb. Végkövetkeztetése, hogy mindegyik lehetőség időpocsékolás, ami - sajnos saját tapasztalatom is - majdnem hogy igaz.

A szórakozó helyeken csak kurvák vannak szerinte, akik egy alkalmas partira hajtanak, isznak, fesletten néznek ki, és rém buták. Akarva akaratlanul magamat is láttam egy pillanatra a lelki szemeimmel, hiszen mi is járunk néha szórakozni. De sem butának, sem feslettnek, sem iszákosnak nem tartom magam. Időnként becsúszott egy-egy alkalmi kaland, de kérem: évekig ki tud önmegtartóztatásban élni?! A nők ugyan úgy kívánják a testiséget, mint a férfiak, ezen nincs nagyon mit szépíteni. Nem rég - hú nagyon megrázó élmény volt - összefutottam egy szórakozó helyen egy férfival, aki félelmetesen hasonlított Andrásra. Ki is szúrt magának. Táncoltunk, jól éreztük magunkat, és elcsattant egy csók is. Csoda jól nézett ki a férfi: magas volt, erős, úgy felemelt egy tánc közben, mint ahogyan én arrébb teszek egy poharat az asztalon. Atyám, majd elaléltam. Aztán eljött a pillanat, amikor ugye felmerülhet a kérdés. És én nemet mondtam. Pedig nagyon is szerettem volna a karjaiban ébredni másnap reggel. És akkor az ugrott be: ez a férfi sokkal jobban tetszik, mint hogy hazarángassam, jó legyen, aztán szó nélkül eltűnjön. Inkább nagy sóhajtozások közepette hazamentem. Ki tudja, mi lett volna, ha...bár lehet, hogy csak Andrást láttam benne: a meg nem valósult nagy szerelmet.

Egyébként nem lehet kategorizálni szerintem. Vannak ilyenek és olyanok is. És egy szerűen muszáj hinni abban, hogy előbb-utóbb, valahogy belebotlunk abba a személybe, akivel szeretnénk másodszorra, harmadszorra is találkozni, kapcsolatot kialakítani. Ha eleve úgy állunk hozzá, hogy minden nő cafka, és minden férfi szemétláda, akkor már jobb remetének vonulni, és örök önmegtartóztatásban élni. Hülyeség mi?!

Az a baj kérem, hogy nem bíznak az emberek: főleg magukban. És ha magában nem bízik valaki, hogyan is bízhatna másban. Ugyan ez van a szeretettel: addig nem szerethetünk mást, amíg magunkkal nem vagyunk kibékülve. Ilyenkor meg ahelyett, hogy magunkat tennénk rendbe, és idővel a boldogság útjára lépjünk, pocskondiázunk, meg bűnbakokat keresünk. Tipikus önvédelmi eszköz ez, csak hogy ne magunkban keressük a hibát.

A cikkben a fiatalember tényleg felsorolt egy rakás érvet, nő pocskondiázást, és inkább barátnő nélkül van. Ami annyit jelent, hogy ő is csak kettyintésre megy, mert hát gondolom, neki is jobb egy nővel, mint a kis kezével. Egy szó mint száz, ismerkedni kell, és úgy, ahogyan az élet éppen dobja. Fogunk koppanni, de sok kellemes percet is szerezhetünk magunknak. Sokszor hallom, hogy ne legyenek elvárásaink, és akkor nem csalódunk. Hát ezt kellene valahogy beépíteni a tudatomba, tudatunkba, és akkor csak egy férfit látnék, te csak egy nőt látnál, és ki tudja, bármi kisülhet belőle.

Fairy....

Van az úgy, hogy azt hiszük valamiről, hogy jó lehet, aztán meg mégsem. Az Interneten való ismerkedésnek sok hátulütője van, de a legrosszabb talán ez. Megismerkedsz valakivel, megkedveled, sok energiát beletesztek, aztán amikor eljön a találkozás, valami még sem jó. Ettől függetlenül érezheted magad jól, és eltölthetsz egy kellemes délutánt, estét, akár egy éjszakát is vele, de közben tudod, hogy nem fog működni.

Az élet különös fintorának is lehet tartani, ha valaki egyfelől megfelelne az álmaidnak, másfelől nem váltja ki belőled azt a tűzet, amitől igazán izgalmas lehet egy kapcsolat. Kedves, szelíd, figyelmes, okos, megértő, segítőkész, és sorolhatnám még a pozitív jelzőket, csak éppen nem vadulsz meg tőle. Mivel megfogadtam, hogy a szívemre hallgatok, búcsúzóra fogtam, mielőtt bármi komolyabba is bonyolódnánk.

Érdekes módon, nem vagyok csalódott, vagy bánatos. Kicsit fáj, de az élet megy tovább, és én mosolygok :-) Megtanultam már azt, hogy a legjobbra kell törekednem mindenben. Nem lehetek valakivel csak azért, hogy legyen valakim. Becsapnám így magam, és nem utolsó sorban visszaélnék valaki más érzéseivel, amit pedig nagyon nem szeretnék.

Fairy....

Bámulatosan változok, és bámulatosan megtanultam kezelni a változást. Ebben a folytonos változásban megfogadtam magamnak, hogy csak is a szívemre fogok hallgatni, mert a szívem a legjobb tanácsadóm. Most (ismét) elkezdett kalimpálni, és ez határtalan örömmel, és jól eső érzéssel tölt el. Ismételten furcsa módon alakul a dolog, de nálam ez már szinte normális. Egyébként normális vagyok, teljesen emberi, emberi álarcok nélkül, lazán, gyermeki lelkesedéssel.

Szívből kívánom, hogy nagyon jó legyen. Itt van. Nagyon is kézzelfogható. Határtalanul kedves, szelíd, de egyben férfias is, csodás lény. Ha csak rá gondolok, rögtön Y-ba rándul a két lábam :DDD Ez már egészen jó alap. A szívem kalimpál, majd kitöri a mellkasom, és azt súgja, kövessem őt. 

Fairy......

Nem is tudom, valahogy fojtogat egy érzés. Ha nem ragadod meg a lehetőséget a nyakánál fogva, lehet, hogy kicsúszik a kezed közül.

Annyira jó lenne most valakihez odabújni, nevetni hatalmasakat, és halálra szeretkezni magunkat. Annyira vágyom rá.

Fairy.....jelen

Fairy! Tudod, hogy milyen társat keresel? Igen. És annak a társnak te vagy a társa? Igen (legalább is reménykedek benne). Illetve azok leszünk :-))))

Tavasz óta folyamatosan 'dolgozok' azon, hogy ép testben ép lélek legyek. Az első időkben szinte görcsösen az igaz és örök társamat akartam megtalálni. Most is :-) Csak közben észrevettem végre, hogy addig nem fogunk összetalálkozni, amíg nem vagyok rendbe magammal. A rendbejövést most hagyom, tettem érte, és jól vagyok, viszont a listáról írnék kicsinykét.

Szóval tavasszal voltam egy hölgynél. Mindegy is, hogy mi ő, talán még ki is nevetnél miatta (na jó, jósnő volt), de adott pár jó tanácsot. Megkérdezte, tudom-e milyen férfira vágyok. Én, aki többnyire mindig tudom a tutit, csak néztem ki a fejemből, mert hirtelen nem tudtam mit válaszolni a kérdésre. Persze van egy ideál: egy kék-zöld szemű, szőke, vékony, magas férfi (hát az ilyeneknek nehezen tudok ellenállni), de valahogy tudtam, nem erre kíváncsi, és nem is a külsőségek a lényeg. Persze a testi vonzalomhoz azért nem árt, ha elalélsz a Férfi látványától is.

Megkért, hogy ha hazamegyek, és letisztulnak bennem a gondolatok, írjak egy listát arról, milyen legyen az én nagy Ő-m. Majd írjam mellé, én milyen vagyok. (Kellett írni egy listát arról is, hogy milyen férfi tulajdonságokat nem kedvelek, ezt a listát meg el kellett égetni. Elégettem sőt a wc-n le is húztam. Biztos, ami biztos alapon).

Nem írom le a teljes listát, hosszú, és lehet, téged nem is érdekel, én meg fejből tudom.

Ha írsz egy ilyen listát, kérlek írj, akkor érdemes az élet minden területére vonatkozóan megfogalmazni, milyen legyen. Fontos! Ne felejtsd el leírni azt is, hogy legyen szabad (nem nős, nem házas), jobb nem belecsúszni egy házas emberbe, mert az borzalom.

Kértem, legyen egészséges és normális testalkatú. Többet nem kértem, mert azért időközben rájöttem, a belső értékek sokkal fontosabbak. Kértem, legyen önbizalma, szeresse önmagát és azt, amivel foglalkozik. Legyen kedves, mosolygós, humoros, okos, hogy felnézhessek rá. Legyenek gyerekei, és fogadja el az én gyerekeimet is. Érdekelje, és fogadja el, amivel én foglalkozok, és azt az életmódot, amit élek. Engem is ragadjon magával, ami ő, amit ő csinál. Tudjunk EGYÜTT csinálni dolgokat. Akarjon, szeressen és kívánjon minden pillanatban, és bírja és akarja kimutatni az érzéseit.

Sorolhatnám még, de nem teszem. Sokszor belesuttogtam az éjszakába, hogy kedvesem várlak, kérlek teremts alkalmat arra, hogy találkozzunk: észre foglak venni. Lehet, a voltak is igazak voltak, de náluk még nem voltam felkészülve, akkor még nem.

Fairy....most

Éjjeli videózás: a boldogság nyomában: http://videa.hu/videok/film-animacio/a-boldogsag-nyomaban-teljes-igaz-tortenet-sebezhetetlen-produkcio-LFnjeCfF04FYyIkE

Sikerült ismét sírnom. Nézem a filmet, és látom egy kicsit magam. Nem volt ennyire drámai, de lényegében pontosan tudok azonosulni a történettel.

Amikor jött a változás, és ezt ÉN akartam, akkor jött vele a lavina: törmelékkel, éles szilánkokkal, sebesen, letarolva teljesen. Egy, egy pillanat volt, amikor úgy éreztem, megsemmisülök, de sikerült mindig mosollyal néznem a fiaim szemébe. Tudták ők, hogy a mami szomorú, és fáradt, de hálásak voltak mindig is, hogy mindig volt egy kedves szavam, és mindig tudtam bohóckodni. Láttak sírni, és megtanulták, hogy sírni nem szégyen, és a fiúk is sírhatnak. Megtanultunk őszintének lenni egymással. Beavattam őket abba, amin átmentem, igaz, az ő nyelvükön, csak annyira, amennyire megérthetik.

Volt idő, amikor belém mart a fájdalom, és az önvád, hogy lehettem képes mindezt megtenni Velük, hiszen ők veszítenek a legtöbbet. Mert én akarok boldog lenni! Sokáig azt gondoltam, lehet, talán nem érdemlem meg a boldogságot. De nem. Igen. Jogom van a boldogsághoz, és boldog leszek. A fiam is erre kért: mami, ha te mosolyogsz, akkor én is boldog vagyok. A gyerekek határtalan erőt és szeretetet adnak, és hálás vagyok, hogy anya lehetek, és szerethetek és szeretnek.

Életem ezen rövid időszaka volt az életem kezdete. Ezer sebből véreztem, csontsoványra lefogytam, befordultam, majd kinyíltam, és végül elkezdtem önmagam lenni. Elindultam a boldogságom felé, és mindig, mindig éreztem legbelül, hogy jól teszem, amit teszek, és most, ott, akkor át kell lépnem a nehézségeket. Úgy éreztem magam - érdekes - mint egy mesebeli királylány, aki a szíve mélyén tudja, eljön az ő megmentése. Esetemben nem jött el a királyfi, állítólag jobb is volt idáig, mert csak rossz sült volna ki belőle, én magamat mentegettem, mentettem. És jöttek a csónakok, és én észrevettem, és amíg lehetett, eveztem a csónakokba, hol itt, hol ott, volt aki ment azóta, van, aki maradt. Így jó ez.

Ha van egy álmod, soha ne add fel! Tegyél érte! És ez így van. Még ahhoz is tenni kell, hogy boldogok lehessünk. Talán ez az egyik legnehezebb. Még nem vagyok boldog. Elégedett vagyok, de már kész arra, hogy boldog is lehessek, és boldoggá tehessem Őt, az én igaz és örök társamat.

Fairy.....

Adott három nő. Nem csajok, és lányok, nők. Egy vörös, egy sötét és egy világosabb barna hajú. Mindegyik más, mégis valamiben egyformák. Nem szuperhősök, nem sex bombák, nem ugrálnak ki repülőkből, és pisztolyt sem rángatnak elő a forró nadrágjukból. Nők, innen a szomszédból. Nők, akik megjárták a poklok poklát, mindegyik másként, a sajátját. És most vonzzák egymást. Most elkezdtek élni, és megmutatni ragyogásukat. Már értik, vagy legalább is sejtik, miért volt minden, és végre elkezdik élni az életüket.

Szombaton kirúgnak a hámból. Istenem. Imádnak táncolni, őrülten csápolni a rock and rollra, meg a funkyra. Imádják beragyogni a teret, imádják egyébként az életet! Charlie Angyalai örömködésre készek, és bevetik magukat a szombat esti klub életbe.

Azt mondom (hehe). Szóval nekem a zene és a tánc jelenti az abszolút felszabadulást. Olyankor olyan, mintha kiszállnék a testemből kicsit. Tudom mi van körülöttem, mégis másként érzékelem a külvilágot. Akkor csak magamra figyelek, meg ahogyan a szívem dübörög a mellkasomban, olyankor azt érzem, mindenre képes vagyok.