Újralányok

Fairy - jelen

Van egy férfi. Rég óta jelen van egy leheletnyi minőségben az életemben. Tulajdon képen már többször ránéztem, de nem láttam meg. Olyan fura, mintha nem ezen a földön járna, kicsit olyan, mint a gyűrűk urában Legolas, egy szép tünde. Nem ismerem, csak fészbúk barát, de hát ilyen világban élünk kérem. A világhálónak már sok jót köszönhetek, ezért nem szidjuk, de nem ám. Aztán egyszer csak kaptam egy csevegés felkérést. Na ez is. Amióta okos a telefonom, minden formában kapcsolatba lehet velem lépni, én meg nem igazán tudtam, hogy akarok-e új kommunikációs formákat. Tulajdon képen sok dologról nem tudtam sokáig, hogy akarom, vagy nem akarom, vagy éppen milyennek akarom. Annyiszor de annyiszor néztem azt a nevet, de sosem akartam visszajelölni. A fene tudja, miért, hiszen annyi mindenkivel kapcsolatba kerülök, annyi barátom van, akit nem is ismerek.

Talán tartottam tőle. Elég a szemébe nézni, és biztos lehetsz benne, a vesédbe lát. Vannak idők, amikor nem tudunk egy ilyen szempárba nézni. Aztán nem rég ismét elém került a név, meg egy doboló férfi képe, és elindultak az ujjaim, és jeleztem. Itt vagyok, csak némi fázis késésben. Ne haragudj, hogy ilyen lassú vagyok.

Nagyon kedves, nyitott ember, de őszintén szólva nem értem. Annyira hozzászoktam ahhoz, hogy férfiak hada ajtóstól ront a házra, hogy azt feltételeztem, tetszem neki. Aztán megfordult bennem, hogy a világbéke és az egyetemes szeretet hírnöke, és eltökélt szándéka mindenkin segíteni, aki rászorul. Komolyan zavarban vagyok. Tudom, hogy vannak emberek (ismerek ilyeneket), akik kétmarékkal adják a szeretet, a kedvességet pusztán emberségből és segítés vágyból. Én viszont (bár a magam módján - tényleg - én is ezt csinálom :-)))...szóval más olvasatban láttam eddig egy férfi közeledését. Az elmúlt napokban sokat gondoltam rá. Megnéztem a képeit, és rövid hajjal tetszik is :-) Ó-ó Fairy - na pont ezt nem szabadna!!! Szóval nem is tudom. Valami kellemes jó érzést vált ki belőlem, és ez olyan jó. Lehet, hogy Ő csak egy pillanatnyi ajándék, egy simogatásnyi figyelem az életemben, de jó, hogy itt van.

Ő is, Én is harmóniára vágyunk, és ez a dal jutott eszembe róla.

Fairy...jelen

Két napja ülepedik benne az édesanyámmal folytatott rövid, ám annál jelentősebb beszélgetés. Éppen Kismanóért mentem az oviba, mert rohannunk kellett fejlesztésre, amikor megcsörrent a telefonom. Anyu volt, elhadarta gyorsan, mi van papával (biztatóak az eredmények), majd elcsukló hangon azt mondta.

A: Kislányom, nagyon szeretlek.
F: Én is szeretlek anyu. Csak tudod, én más vagyok, mint te. De ez nem baj.
A. Jaj dehogy baj, így jó. De tudnod kell, hogy szeretlek. Sosem mondtam, de nem akarom, hogy úgy járjunk, mint én a mamával (ő anyjával).
F: Ugye érzed anyu, hogy ezt én sem akarom?
A: Igen, persze kislányom.

Annyira vágyok a szeretetre. Hogy adhassam, és hogy kapjam. Megmagyarázhatatlan, de úgy érzem minden sejtemben, hogy az én életemben a szeretet,a harmónia, mások óvása, simogató segítése az életfeladat. Mégis. Kiskorom óta ott volt a szeretetlenség érzésének fájdalmas markolása a szívemen. Sosem voltam elég jó, elég szép, elég ügyes. Te kis hülye. Ez voltam. Később lettem a lufirafingó senki. Szerintem nem kell ezt tovább magyaráznom.

Akár kivel is hozott össze a sors, a bennem lévő bizonytalanság, és az ebből időnként kitörő kétségbeesett kapaszkodás sok-sok sebet, és veszteséget okozott. Rendezni kellett ezeket a családi "örökségeket", mert tényleg tiszta szívemből boldog életet szeretnék élni: és nem egyedül, hanem párban.

A múlt hétvégi családállításon állítólag heted íziglen oldottuk ezeket a női, családi karmákat. Elmondani sem tudom, mit éreztem akkor. Pedig eléggé a földön járó típus vagyok, de ott, akkor történ valami. Dézsányi könnyet elhullattam, remegtem a sírástól, de tudtam, hogy valami új elé nézek.

A családállítást követően Richárd azt mondta, hogy pár nap múlva fel fog keresni az anyu, és valami olyat fog tenni, amit soha, és ami megmutatja, hogy működik a dolog.

Hétfőn felhívott anyu. Hogy vagy kislányom? Jól, nagyon jól. Örülök, csak az a baj, hogy egy hét múlva meg majd nem leszel jól. Anyu. Köszönöm az eddigi negatív energiákat. Sokat tanultam belőlük, de köszönöm, nem kellenek. - síri csend - Jól van kislányom.

Három nap múlva felhívott, és életében először azt mondta, szeretlek kislányom. Szeretlek. Milyen csodás szó, és milyen nehéz egyeseknek kimondani. Szívből mondani. Nagyon boldoggá tett az anyukám.

Én minden nap elmondom a fiaimnak, mennyire szeretem őket, és mennyire boldog vagyok, hogy én lehetek az anyukájuk. Azt szeretném, hogy testben és lélekben egészséges emberkék legyenek. Magamnak is ezt kívánom, és hogy....de hát ezt már annyiszor.......szóval, hogy találjak valakit, aki engem is, szívből, és viszont....és örökké.

Fairy...

A tegnap olyan örömködős nap volt. Bár reggel egy fura szorító érzéssel keltem. Úgy éreztem meg kell tennem valamit, meg is tettem, holott valahol éreztem, felesleges az egész. De hát nem hagy nyugodni a dolog. Ááá, hagyjuk is, és koncentráljunk a klassz dolgokra, nem de bár?!

Talán írtam már, hogy 'örökségem', hogy tanuljak, megy szépen a maga útján. Tegnap is tanuló napom volt. Az egyik legjobbnál tanulok, ami azt jelenti, hogy ingyé dolgozok, miközben tanulhatok, elleshetek trükköket, technikákat. Nem is bánom, imádom az egészet. Csupa férfi között nőként létezni érdekes dolog. Érdekes módon, nem kezelnek le, sőt mi több, érdeklődnek, beszélgetéseket kezdeményeznek. Egész nap bókolnak, viccelődnek, és segítőkészek. Lassan megértik, hogy nem egy abszolút amatőrrel van dolguk, és kezdenek egyenrangú partnerként kezelni. A főnök, egy igazi elismert szakember tegnap meghívott egy novemberi zártkörű irányított estre, ahol kritikusok fogják értékelni a munkát. Én is dolgozhatok aznap, juppié!! Az már csak hab volt a tortán, amikor indulás előtt, a fiatalok önkéntelenül elkiáltották magukat, hogy azta, de nyálcsorgatósan szép vagy! Hazafelé menet nem volt probléma a mosolygás :-)

Otthon gyors zuhany, mert állati szagom lett az étteremben, aztán egy gyors e-mail áttekintés. Két hete írtam egy óriási Zrt-nek, hogy működjünk együtt az aktuális fejlesztésem kapcsán. Tegnap jött a válasz, hogy szeretnének velem dolgozni, és találkozzunk személyesen. Még gyorsan egy pisi belefért az iskolába menet előtt, de alig ment a dolog, mert nem bírtam abbahagyni a 'köszönöm' szó ismételgetését. Ez a levél azt jelenti, hogy megint valami őrülten jó dolgot találtam ki, és hogy vagyok valaki.

Ezek után amikor megjött a szövegíró első vázlata, már csak folydogáltam, csöpögtem. Egyszerűen egy édes bizsergés tartott egész este remegésben, mert érzem a szívem mélyén, hogy sok jó vár rám, csak maradjak higgadt, és alázatos, ne szálljak el magamtól.

Este beleültem egy nagy kád forró vízbe. Csak csendben sündörögtem el, hogy a fiúk ne hallják, szerettem volna egyedül pihenni. Majd leszakad a hátam a sok talpon állástól, ráadásul meg is fog jönni, és ilyenkor baromira fáj. Egyszer csak megjelent Manócska, és bevágta magát mellém a kádba. Már nem szeretek annyira velük fürdeni, mert túlzottan érdeklődőek anya micsodái iránt. Nem volt ez tegnap se másként, de Manó valami olyat mondott, és olyan édesen, hogy kár lett volna kimaradni ebből az élményből. Rácsúszott a hasamra, a kis fejét a mellemre hajtotta, és azt mondta: Húúúú anyuci, úgy imádom a sziszidet!

Aztán még ugrabugráltunk egy kicsikét, egymásba kapaszkodva, vihogva. Én is gyerek vagyok, egy 36 éves óriás gyerek. Mindig is gyerek szeretnék maradni, hogy önfeledten, szívből tudjak mindennek örülni.

Fairy.....

Van az a mondás, hogy a csodák a komfort zónán kívül vannak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a sült galamb nem fog az ölünkbe esni, és a királyfi sem fog a lakótelepi ajtómon bekopogni.

Egy ideje érzem, hogy annyira vágynék menni. Persze meg van mindkét lában, és rendeltetés szerűen használom is őket. Arra gondolok, hogy nyakamba kellene venni a világot, és menni, menni kellene, hogy új élményekkel gazdagodjak, amikből lehet meríteni, építkezni, amik jó érzéssel töltenek el. Ki kell lépni a komfort zónámból.

Félelem nincs bennem, de kifogásokból bővelkedtem. Először Andrásnál éreztem, hogy mennék, ha azt mondaná, csomagolj. Mivel Új Zélandra már nem megyek, nagyon úgy tűnik, marad minden más. A múlt héten felkeresett egy utaztató cég social media manager-e, hogy kivinnének bárhová, ahová szeretném, csak írjak róla. Azonnal megbeszéltünk a tegnapi találkozót, de azért pár kifogás előjött belőlem. Érdekes módon, már nem akkora erővel, mint korábban, csak olyan 'ez is itt van tényező' formában, olyan suttogósan, mellékesen.

Minden hónapban elutazni valahová pár napra azért az felvet pár dolgot. Főleg, hogy pénzzel nem jár a dolog, csak utaztatnak. Ha innen nézem, eszembe sem jutott volna magamtól ilyenben gondolkodni. Holott meg állandóan azon jár a fejem, hogy utazni szeretnék.

Ott ültünk egy kávézóban egymással szemben, egy ifjú amazonnal (kiderült róla, hogy híres blogger, egy sztár, óriási magabiztossággal, de szerintem még kevés tapasztalattal), és már majdnem kifolyt a számból, hogy az utazás az kevés, ennyi nem elég, hogy nyakamba vegyem Európát. Aztán teljesen mást kezdtem mondani. Már nem az eszem, meg a körülmények irányították a szavaimat, hanem a szívem. Hiszen hát menni akarok. Ez egy olyan mentőgumi, amit az élet azért dobhat valakinek, hogy kiússzon a partra. Egy ilyen projekt újra fényt vihet egy megfakult, sablonszerű világba. Életmentő.

A lány energiája magával ragadt, és az agyam tekervényeit szinte éreztem a koponyámban áramolni, zsizsegni. Mire hazaértem, megfogalmazódott bennem, hogyan lehet ezt jól és érdekesen kivitelezni, és 'megúszni', nem beszélve arról, hogy lelki szemeimmel látom, mivé fejlődhet ez az egész. De ha csak azt nézem, hogy utazhatok, már az is egy főnyeremény. A fiúk felügyeletét meg lehet oldani, és annyi minden másra is a kezemben van a megoldás, minek parázni akkor, nem.

András mondta egyszer, amikor még 'akart', hogy olyan vagyok, mint egy színes papagáj. Egy papagáj, aki ki-ki repül a kalitkájából, de sosem túl messzire. Repüljek messzebb, mutassam meg a sokszínűségemet, a hangomat a világnak. Köszönöm a sorsnak, hogy csupa olyan emberrel hoz össze, akik egy-egy újabb lehetőséget mutatnak ahhoz, hogy kiteljesedhessek, és köszönöm magamnak is, hogy nyitottan állok a boldog jövőm elé. Mostantól már nem csak álmodozni akarok, de igazán élni is.

Fairy...

Tegnap este úgy engedtek el bennünket az "újraébredés" személyiségfejlesztő hétvégéről, hogy felejtsünk el mindent, ne gondolkodjunk sokat azon, ami ott történt: ne cipeljük tovább a múltat. Megtettük, amit meg kellett tenni. Őszintén olyan ez, mint a megvilágosodás. Sokat tanultam magamról, arról, hogyan viszonyultam másokhoz. Amit ebben a két napban kaptam, illetve adtam magamnak, befogadtam, az egy csoda. Köszönöm. Magamnak elsősorban, és azoknak, akik ebben segítettek.

Egy gondolatot viszont leírnék, ami a blog nevével is összhangban van. Amikor kitaláltuk az Újralányok nevet, nem is olyan régen, arra gondoltunk, hogy újra lányok, mert megint egyedül vannak. Én most rájöttem még valamire. Az írás kétség kívül terápiás jellegű nálam, segít megismerni magam, a vágyaimat, felfedezni az értékeimet. Hogy mire vágyok oly rég? Annyira egyszerű, és mégis olyan nehezem találtam meg rá a választ.

Arra vágyok, hogy újra az igazi női minőségemben éljek, és megtaláljam azt a férfit, aki mellettem igazi, erőteljes, büszke férfiként, mint egy csillag ragyoghat. Egy olyan férfit keresek, akit a szeretetemmel, gondoskodásommal, a figyelmemmel támogathatok, aki így ragyoghat, és ebből a ragyogásból tud nekem is adni. Így már két csillag lennénk, akik egy irányba haladnak, együtt változnak, és harmóniában, boldogságban élhetnek.

A háborúk és oly sok megannyi tényező teljesen felborította a férfi-női szerepeket. A nők elférfiasodtak (én is), a férfiak pedig elveszítették büszkeségüket, az erejüket. Nem tudunk úgy egymásra tekinteni, ahogyan azt kellene. Az ösztönök bennünk morajlanak, és tudat alatt nem tudjuk ezt a kifordított helyzetet elfogadni.
Ne legyünk magunkra mérgesek, ez nem a mi hibánk. Ebben nőttünk fel, ebben szocializálódtunk. De meg kell érteni, hogy a választás a mi kezünkben van. Ezeket a terheket le lehet tenni, és ha igazán akarjuk, akkor elkezdhetjük végre a saját életünket élni. Magunkért, a társunkért, a gyerekeinkért.

Megannyi problémát elengedtünk, de egyet kiemelnék a sajátjaim közül. Amikor a férfi energiákat rendeztük, mindenkinek fel kellett hozni egy problémát az édesapjával kapcsolatosan, és gondolni kellett valakire még ezen kívül. Volt időm átgondolni, mi lehet az, amit aputól örököltem, és ami szinte minden kapcsolatom rákfenéje volt. Ez pedig a kommunikáció hiánya. Kissé paradox helyzet, hogy egyfolytában "fecsegek", a lényegi dolgokról meg hosszú éveken át hallgattam. És pontosan ilyen férfiakat vonzottam be idáig. Amikor egy probléma elé kerültünk, akkor:
- vagy homokba dugtuk a fejünket, és nem beszéltünk róla
- vagy szó nélkül továbbálltunk (többnyire nem én, hanem a férfiak) - magyarázat nélkül

Soha többé nem fogok hallgatni. Nézeteltérések, konfliktusok vannak és lesznek is, de a szeretet mindenen átsegít, csak ne felejtsünk el beszélni, megbeszélni.