Fairy...
Tegnap este úgy engedtek el bennünket az "újraébredés" személyiségfejlesztő hétvégéről, hogy felejtsünk el mindent, ne gondolkodjunk sokat azon, ami ott történt: ne cipeljük tovább a múltat. Megtettük, amit meg kellett tenni. Őszintén olyan ez, mint a megvilágosodás. Sokat tanultam magamról, arról, hogyan viszonyultam másokhoz. Amit ebben a két napban kaptam, illetve adtam magamnak, befogadtam, az egy csoda. Köszönöm. Magamnak elsősorban, és azoknak, akik ebben segítettek.
Egy gondolatot viszont leírnék, ami a blog nevével is összhangban van. Amikor kitaláltuk az Újralányok nevet, nem is olyan régen, arra gondoltunk, hogy újra lányok, mert megint egyedül vannak. Én most rájöttem még valamire. Az írás kétség kívül terápiás jellegű nálam, segít megismerni magam, a vágyaimat, felfedezni az értékeimet. Hogy mire vágyok oly rég? Annyira egyszerű, és mégis olyan nehezem találtam meg rá a választ.
Arra vágyok, hogy újra az igazi női minőségemben éljek, és megtaláljam azt a férfit, aki mellettem igazi, erőteljes, büszke férfiként, mint egy csillag ragyoghat. Egy olyan férfit keresek, akit a szeretetemmel, gondoskodásommal, a figyelmemmel támogathatok, aki így ragyoghat, és ebből a ragyogásból tud nekem is adni. Így már két csillag lennénk, akik egy irányba haladnak, együtt változnak, és harmóniában, boldogságban élhetnek.
A háborúk és oly sok megannyi tényező teljesen felborította a férfi-női szerepeket. A nők elférfiasodtak (én is), a férfiak pedig elveszítették büszkeségüket, az erejüket. Nem tudunk úgy egymásra tekinteni, ahogyan azt kellene. Az ösztönök bennünk morajlanak, és tudat alatt nem tudjuk ezt a kifordított helyzetet elfogadni.
Ne legyünk magunkra mérgesek, ez nem a mi hibánk. Ebben nőttünk fel, ebben szocializálódtunk. De meg kell érteni, hogy a választás a mi kezünkben van. Ezeket a terheket le lehet tenni, és ha igazán akarjuk, akkor elkezdhetjük végre a saját életünket élni. Magunkért, a társunkért, a gyerekeinkért.
Megannyi problémát elengedtünk, de egyet kiemelnék a sajátjaim közül. Amikor a férfi energiákat rendeztük, mindenkinek fel kellett hozni egy problémát az édesapjával kapcsolatosan, és gondolni kellett valakire még ezen kívül. Volt időm átgondolni, mi lehet az, amit aputól örököltem, és ami szinte minden kapcsolatom rákfenéje volt. Ez pedig a kommunikáció hiánya. Kissé paradox helyzet, hogy egyfolytában "fecsegek", a lényegi dolgokról meg hosszú éveken át hallgattam. És pontosan ilyen férfiakat vonzottam be idáig. Amikor egy probléma elé kerültünk, akkor:
- vagy homokba dugtuk a fejünket, és nem beszéltünk róla
- vagy szó nélkül továbbálltunk (többnyire nem én, hanem a férfiak) - magyarázat nélkül
Soha többé nem fogok hallgatni. Nézeteltérések, konfliktusok vannak és lesznek is, de a szeretet mindenen átsegít, csak ne felejtsünk el beszélni, megbeszélni.
