Fairy....
Egyre jobban gyűlölöm a fészbúkot, de a munka miatt 'kötelező' a jelenlétem. Amikor hivatalosan posztolok, kitör belőlem a kíváncsiság, és pár percet elidőzök a hírfalamon megjelenő 'híreken' is. A Velvet-ről osztottak meg egy 32 éves férfi írását, amiben 7 okot sorol fel a fiatalember, miért nincs barátnője.
Nem tudnám felsorolni pontosan miket írt, de egy-két gondolat megragadt.
Először is felsorolta, hol, milyen helyeken lehet manapság ismerkedni. A felsorolással gyakorlatilag kimerített szinte minden lehetőséget. Szórakozóhelyek, romkocsmák, Internet, konferenciák, tréningek, stb. Végkövetkeztetése, hogy mindegyik lehetőség időpocsékolás, ami - sajnos saját tapasztalatom is - majdnem hogy igaz.
A szórakozó helyeken csak kurvák vannak szerinte, akik egy alkalmas partira hajtanak, isznak, fesletten néznek ki, és rém buták. Akarva akaratlanul magamat is láttam egy pillanatra a lelki szemeimmel, hiszen mi is járunk néha szórakozni. De sem butának, sem feslettnek, sem iszákosnak nem tartom magam. Időnként becsúszott egy-egy alkalmi kaland, de kérem: évekig ki tud önmegtartóztatásban élni?! A nők ugyan úgy kívánják a testiséget, mint a férfiak, ezen nincs nagyon mit szépíteni. Nem rég - hú nagyon megrázó élmény volt - összefutottam egy szórakozó helyen egy férfival, aki félelmetesen hasonlított Andrásra. Ki is szúrt magának. Táncoltunk, jól éreztük magunkat, és elcsattant egy csók is. Csoda jól nézett ki a férfi: magas volt, erős, úgy felemelt egy tánc közben, mint ahogyan én arrébb teszek egy poharat az asztalon. Atyám, majd elaléltam. Aztán eljött a pillanat, amikor ugye felmerülhet a kérdés. És én nemet mondtam. Pedig nagyon is szerettem volna a karjaiban ébredni másnap reggel. És akkor az ugrott be: ez a férfi sokkal jobban tetszik, mint hogy hazarángassam, jó legyen, aztán szó nélkül eltűnjön. Inkább nagy sóhajtozások közepette hazamentem. Ki tudja, mi lett volna, ha...bár lehet, hogy csak Andrást láttam benne: a meg nem valósult nagy szerelmet.
Egyébként nem lehet kategorizálni szerintem. Vannak ilyenek és olyanok is. És egy szerűen muszáj hinni abban, hogy előbb-utóbb, valahogy belebotlunk abba a személybe, akivel szeretnénk másodszorra, harmadszorra is találkozni, kapcsolatot kialakítani. Ha eleve úgy állunk hozzá, hogy minden nő cafka, és minden férfi szemétláda, akkor már jobb remetének vonulni, és örök önmegtartóztatásban élni. Hülyeség mi?!
Az a baj kérem, hogy nem bíznak az emberek: főleg magukban. És ha magában nem bízik valaki, hogyan is bízhatna másban. Ugyan ez van a szeretettel: addig nem szerethetünk mást, amíg magunkkal nem vagyunk kibékülve. Ilyenkor meg ahelyett, hogy magunkat tennénk rendbe, és idővel a boldogság útjára lépjünk, pocskondiázunk, meg bűnbakokat keresünk. Tipikus önvédelmi eszköz ez, csak hogy ne magunkban keressük a hibát.
A cikkben a fiatalember tényleg felsorolt egy rakás érvet, nő pocskondiázást, és inkább barátnő nélkül van. Ami annyit jelent, hogy ő is csak kettyintésre megy, mert hát gondolom, neki is jobb egy nővel, mint a kis kezével. Egy szó mint száz, ismerkedni kell, és úgy, ahogyan az élet éppen dobja. Fogunk koppanni, de sok kellemes percet is szerezhetünk magunknak. Sokszor hallom, hogy ne legyenek elvárásaink, és akkor nem csalódunk. Hát ezt kellene valahogy beépíteni a tudatomba, tudatunkba, és akkor csak egy férfit látnék, te csak egy nőt látnál, és ki tudja, bármi kisülhet belőle.
