Fairy - jelen
Minden egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor Mano óvodás lett. 4 évesen nem beszélt, és a kommunikációs nehézségei miatt nehezen tudott beilleszkedni az új közösségbe. Kikiáltották „rossznak” és egy sor meghurcoltatásnak tettek ki bennünket.
„Kedves anyuka! Talán jobb lenne speciális óvodába adni a kisfiút”. Ekkor robbant bennem valami. A gyerekem normális, épeszű, értelmes tekintetű, szeretni való és szeretet adó kisember. Nem hagyom, hogy megbéklyózzák, és egy beteg érzésű felnőtt váljon belőle.
Ó. Hát turkáltak kérem ott a pénztárcámba. Mert hogy egyedülálló anyuka, és biztosan nem tudnám magán úton fejleszttetni. Hányingerem támadt tőlük. De a jó Isten utunkba hozta szinte azonnal Enikőt, aki óvó szárnyai alá vette Manót és engem is. Egy játékos mozgásterápiával Manócskának gyorsan beindult a beszédindítása, olyan volt, mint amikor gyorsítottan mutatják be, ahogyan a rózsabimbó kinyílik.
Ezzel egy időben jöttem rá, hogy a gyerekem beszédfejlődése, a hallgatása egy berögzült, hozott minta lehet, hiszen egész életemben lenyeltem, elhallgattam én is mindent. Mindent. A gyerekek sok mindenre megtanítanak bennünket, kérdés, észrevesszük-e, képesek vagyunk-e tanulni tőlük.
Ma Enikővel találkoztam, hogy átbeszéljük a következő évet, és hogy hol tartunk most.
- Fairy! Tudod, én egy őszinte ember vagyok, mindent elmondok, amit látok, gondolok, amikből következtetéseket tudunk levonni, és amiből építkezni tudunk.”
Egy pillanatra megállt bennem a lélegzet. Anyám, mit fog mondani Manóról. Istenem, kérlek, csak a gyerekemmel ne legyen semmi. Az igazi sokk csak ez után ért.
- Fairy! Manó egy csodálatos gyerek, ez meg az, meg izé (semmi extra, semmi javíthatatlan). Fairy, tudtad, hogy a gyerekednek olyan fizikuma van, hogy akár olimpikonná is válhat?! Ugye viszed sportolni idén már?
- Persze, igen. Éppen szervezzük az úszás oktatását, mert a vízben feloldódik, olyan, mintha ott minden más területet kompenzálni tudna.
- Fairy! (jaj ezek a felkiáltások). Itt a legfontosabb és elsődleges feladat TÉGED rendbe hozni! Egy csodálatos nőt és embert ismertem meg benned, és olyan nagy dolgokat hoztál létre, és annyira örülök, hogy egy kicsit nekem is bepillantást engedtél ebbe a világba. De kérlek, segíts magadon, segíts, hogy segíthessünk. Félek, ha sokáig elfojtod magadban a démonjaidat, akkor pár év múlva borulhatsz, és vele minden, amit létrehoztál.
Csendes, langyos vízsugár kezd a számba zúdulni. Mosolygok, és közben nyelem a könnyeimet. Nem hiába. Magamnak hazudhatok, de egy szakember átlát a vastag páncélokon.
Az elmúlt évben tény, hogy rengeteget változtam.
Megtanultam hátat fordítani azoknak, akik bántottak.
Megtanultam nemet mondani.
Megtanultam kérni, és elfogadni a segítséget.
Megtanultam elfogadni a testemet, a fizikumomat.
Megtanultam gondoskodni magamról, és a kis családomról.
Megtanultam lemondani.
Megtanultam a nehézségekből tanulni, és építkezni, újra és újra talpra állni.
A magánéletem viszont romokban van. Jobban mondva nincs. Az elmúlt hónapok társkeresési hajcihői során mindig ugyan azok ismétlődtek. Nem működött egyik sem. Ha sorozatosan megismétlődik valami, akkor nem tehetek úgy, mintha semmi sem lenne. Nem dughatom a fejem a homokba. És még valami. Nem másokban kell keresnem a problémát, hanem magamba kell mélyen nézni, nekem kell a démonjaimat felszínre hozni, és megtalálni a megoldásokat.
Drága Enikő! Rám mosolygott és azt mondta. Fairy! Neked is van herceged, de most ne akarj vele lenni. Most még nem lehet itt, és nem foghatja a kezed, mert ezek a démonok előjöhetnének, és elronthatnának mindent. Ezért nem veszítheted el az Igazit. Hidd el kérlek, most te vagy a legfontosabb. Látom, hogy a nyár jó hatással volt rád, és büszke vagyok rád meg örülök, hogy magadtól elkezdted rendbe tenni a lelked, nagyon sokat változtál, de még nem vagy a célkeresztbe. Engedd, hogy segítsünk. Gondolkodj rajta.
Nem kell gondolkodnom. Tudom, hogy ott van a Hercegem, már jön felém, és én annyira sóvárgok a boldogság után, hogy nem leszek se lusta, se hiú ahhoz, hogy rendbe hozzam az életemet. Azt akarom, hogy mire ideér, és többet nem engedi el a kezem, addigra a legjobb formámba legyek.
És még valami, amire ha rágondolok, most is kinyílnak a könnycsapok. Azt mondta Enikő, hogy nyugodjak meg, jó anya vagyok, a gyerekeim imádnak. Rossz légkörben nem tudnak a gyerekek sem ilyen teljesítményeket elérni. Nagyobb fiam mondhatni zseni, a kicsi meg egy lehetséges élsportoló, izombarát, cukker palánta. Hálás vagyok, hogy én lehetek az anyukájuk, olyan sok szeretet kapok tőlük, és annyi mindenre megtanítanak.
„ Anyucikám! Én akkor vagyok boldog, ha te mosolyogsz!”
Minden rendben lesz kisfiam, boldog leszek, és ti is boldog környezetben fogtok felnőni. Ígérem.
(Annyira éreztem a héten, hogy valami készülődik. Különösebb okom nem volt a melankóliára, mégis nagyon csendes voltam, olyan befelé forduló. Csak dolgoztam és írtam a blogot. Apropó, miket tudok meg. Az írás is terápiás tevékenység. Hát ennyire menne nekem az öngyógyítás? Remélem, igen.)
