Újralányok

Fairy

Nem panaszkodásból mondom, hiszen én akartam válni, de magam maradtam két kisgyerekkel. A dolgok gyakorlati része sokkal könnyebb, mint azt sokan gondolnák. Hiszen ilyen formán semmi sem változott, korábban is rajtam volt a gyereknevelés java része. Érzelmileg más. Az elköltözést követő időszakban gyakran belém hasított az a fájdalmas érzés, hogy mit tettem a gyerekeimmel. Volt-e jogom kitépni őket a biztonságos várukból, ahol apa is jelen van napi szinten csak azért, mert nekem nem volt elég, amit kaptam, kaphattam.

A kezdeti időkben nem látszott a gyerekeken semmi extra, illetve nem vettem észre, de a valóságban ők is szenvedtek. De ők sokkal erősebbek a felnőtteknél, legalább is az enyémek.

Akkor már egy jó ideje csak hárman voltunk. Lefekvés. A pici gyorsan elalszik. Van egy kis rituálénk, ettől megnyugszik, és csendes, mély álomba utazik.

Álmodj aranyos pillangókkal,
táncikáló kis manókkal,
csivitelő madárkákkal,
éneklő tündér-manócskákkal.
Legyen gyönyörű, pihentető álmod,
Édesanyát reggel újra látod.
Szeretlek kisfiam.
(szeretlek én is anya.)

Utána megyek a nagy mellé. Odabújok mellé, neki nem kell a vers, ő már nagy, és külnben is az a vers a Manóé. Mi beszélgetünk. Megbeszéljük az élet „nagy” dolgait. Egyszer, ahogyan így feküdtünk egymás mellett a sötétben, megkérdezte tőlem.

-    Anya, te szomorú vagy?
-    (hmmmm) Igen kisfiam, szomorú vagyok.
-    Anya, azért vagy szomorú, mert nincs barátod?
-    Igen drágám, ezért vagyok szomorú.
-    Anya, de hát olyan könnyű barátot szerezni! Odamész hozzá, és megkérdezed tőle. Szia, leszel a barátom?
(Hát igen, a gyerekek valahogy sokkal egyszerűbben látják a dolgokat, csak mi felnőttek vagyunk hajlamosak túlbonyolítani az életet. Leszel a barátom?)
-    Édesem! Ha ez ilyen egyszerűen menne a felnőttek között! De köszönöm a tanácsod.
-    Anya, akkor már soha sem fog velünk élni felnőtt férfi?
-    De igen. Ha megtalálom a megfelelő férfit, akkor szeretném, ha vele élnénk.
-    Anya, de én nem fogom apának szólítani!!!
-    Tudom, és nem is kell. Kicsikém, attól félsz, hogy nem fog téged szeretni?
-    Igen anya. Kicsit félek ettől.
-    Kisfiam. Anya nem fog olyan férfit választani maga mellé, aki nem szeret benneteket. Ígérem.
-    Jó. Anya, tudod, én akkor vagyok boldog, ha te mosolyogsz.

Drága kisfiam. Fogalma sincs, milyen nehéz a mai világban egy több gyerekes nőnek társat találni. Olyan igazit, akinek nem csak a nő kell, hanem a nővel a csomag is. Aki elfogadja, befogadja. Nekik mindig lesz apjuk. Biztos vagyok abban, hogy soha nem fog hátat fordítani a volt férjem a gyerekeinek. Gondoskodik róluk minden értelemben, számíthatnak rá, szereti őket. De ezt csak én tudom.

Volt olyan férfi, több is, akik a „nem vagyunk egy sebességben” felkiáltással fordítottak hátat nekem. Ez annyit jelent, nem kellesz a kölykeiddel. Hiába vagy jó nő, hiába őrülök meg érted, csak te kellenél, a csomag nem. ÉN így vagyok egész. Ezen nem lehet és nem is akarnék változtatni. Ha nem kellek így, akkor leélem egyedül az életemet, a fiatalságomat. Belehalnék kicsit, de túlélném ezt is. Azért a szívem mélyén reménykedek abban, hogy lesz EGY Valaki, aki engem fog csak látni, és nem problémákat. Mert nincsenek problémák. Csak élet van. Egy. Az, amiben éppen most vagyunk.