Fairy - jelen
"Itt vagy Te és Én, bennünk a világ, látszólag nagy a távolság...."
….az Óperencián túl, ahol a kurta farkú malac túr (némi képzavar, na visszakanyarodás…). Volt egy fiú, az Óperencián túl, és egy lány, az Óperencián innen. Nagyon tetszettek egymásnak, és úgy döntöttek, tesznek egy próbát, és elindulnak egymás felé.
Madge mesélte, hogy van neki egy barátnője, a Kata, aki társkeresőn ismerkedett meg egy ausztrál férfival. Hat hétig leveleztek, aztán betoppant hozzá a férfi, mert ő magyar menyecskét akart magának. Lett is nagy szerelem, és házasság, és ausztrál közös élet. Mondhatni happy end is lehetne a történetük, ha azóta el nem váltak volna. De a lényeget tekintve, az egymásra találás működött.
Az utóbbi időben sokat gondolkodok a távszerelmen. Működhet-e? Vajon képes-e két „idegen” ember olyan érzelmeket korbácsolni egymásban, hogy valóban a tettek mezejére lépjenek, és az élet valódi színterére lépjenek. Példa van rá. Igaz. De hogy ez velem is megtörténhet?!
Megismertem Valakit, aki mondhatni 17 000 kilométerre van tőlem. Egy arc nélküli üzenet, és egy megérzés volt csupán minden, ami nyitni engedett felé. A bátortalan lépegetések gyorsan rohamtempót vettek, és alig egy hét után lázas üzenetek keringenek körbe a nappal, és a holddal. Néha elgondolkodok azon, normális vagyok-e. Hiszen nekem hús-vér ember kell, nem egy álom, egy fénykép, egy hang. De ha olyan kedves az a huncut mosoly, és ha jó érzés, hogy az a másik befogad, és közel enged magához, és én is ki merek előtte nyílni?.
Fura dolgok ezek. És már nem is vagyok kisleány, aki éppen és most lányregényeken szocializálódik, amikben minden jól végződik. Mégis.
Itt zeng Madge féltő felkiáltása: Too much, too much!!!!!
Miért nem hallgatok rá, vagy a saját eszemre? Kell egyáltalán hallgatni az észre, nem a szív diktál? Az ész sokszor kifogásokat keres, és a kifogások tesznek minket rabbá (valami hasonlót írt Ő a minap). Világ életemben az érzéseim vezéreltek, miért most legyek észlény, és miért most sakkozzak, vagy tépkedjem a virágszirmokat: lehet, nem lehet.
Most itt vagyok, az Óperencián innen. Teszem a dolgomat, ahogyan kell, dolgozom a boldogulásomért, és keresem a boldogságom. Nem merem semmibe se beleélni magam, de kitárom a szívem, és legyen, vagy jöjjön, aminek kell.
