Kissé depósak vagyunk. Azaz András mondja így: depós. Fairy! Tudnod kell, hogy sohasem gondolhatsz rosszra, ha belém szorul a szó, az csak bújást jelent.
Szerelmes vagyok. Olyan kívül-belül akarom, és ő is. Erre vártam. Talán már a kislányos tündérálmodozásaimban is ő rá vártam. Messze van. És az ilyen szerelem fáj is kicsit. Depósak vagyunk tehát, de ez nem amolyan lemondós, vagy lehangolós, sokkal inkább lázban égős, akarós. Amikor megtalálja a borsó a héját, csak elgurult kicsit a biztonságot adó burkától, és most gurul-gurul vissza. Csak hát itt a gravitáció, a girbegurba út, és kilométerek.
A blog mostanában - részemről – mellékvágányra került, mert valahogy nincs „kedvem” társkeresési problémákról írni. Érthető, hiszen olyan sok idő után végre azt érzem, hogy most véget érhet valami. Valami, ami csalódásokkal, lemondásokkal, fájdalmakkal volt teli. Talán elkezdődik, már el is kezdődött valami, ami csupa jó érzéssel tölti el a szívemet.
Valamikor tavasszal, ne nevess ki, elmentem egy jósnőhöz. Volt pár „problémám”, amihez megerősítést, vagy valami nem is akarom tudni milyen támaszt szerettem volna kapni. Nem vagyok egy boszi típus, és azt sem állítom, sőt, hogy bármiféle hülyeség befolyásolhatna az életemben, de. Hiszem azt, hogy a fizikai léten túl van egy sokkal erősebb érzelmi, lelki sík, ami mozgatja a világot, és benne bennünket. Úgy gondolom, hogy léteznek érzelmi köldökzsinórok, amik összekötnek bennünket másokkal, és ha ez a zsinór megtörne, összegubancolódna, és nem tudnánk kibogozni, vannak, akik segíthetnek bennünket a tisztánlátás megtalálásába.
Ah. Elmondta, hogy ebben az évben már jön felém Ő. De csak akkor találok rá, ha már tényleg fel leszek rá készülve. Persze, én a türelmetlenség mintaképe, azonnalra kértem magamnak őt, de csak nem jött. Mindegy. Kérte tőlem, írjam le, milyen férfira vágyok, milyen legyen a megjelenése, a lelke, milyen tulajdonságai legyenek. Valahol itt lapul az a kis notesz, amiben leírtam, milyen az én szerelmem. Érdekes módon, amikor visszaolvastam, majdhogy nem magamra ismertem. Ugyan abból az anyagból való, de mégis más, kiegészítik egymást. Borsó meg a héja.
Itt jön András. Okos, jóképű, végtelenül kedves, humoros, nála jobb emberrel sohasem találkoztam. Szavakba sem tudom foglalni, mit érzek vele kapcsolatban. Csak azt érzem, hogy mindig rá gondolok, és a lelkem és a testem egy merő remegésben van, vágyom rá. Ölelném, a nyakamba húznám, elengedném, és visszavárnám. Még a várakozás sem fájdalmas. Illetve rossz, de valahogy most nem érzem azt, hogy félnem kellene. Biztonságban vagyok, mert ő nem fog kamuzni, játszmázni. Azt mondja, eljön, megnéz magának. De erről most nem is álmodozok, majd ha itt lesz, na majd akkor merek csak összeesni, elalélni. Akkor már jó lesz, és akkor tovább álmodhatunk. Jó lenne egy közös álom, komolyan.
Az én borsóhéjam nagyon határozott, pontosan tudja, mit akar, és ez imponál nekem, bár azt, hogy Ő a főnök, lehet sosem fogom nyíltan elismerni (pedig de J). Madge megtiltotta, hogy álmodozzak, de megtiltani a virágnak, hogy ne nyíljon. Képtelenség. A borsószem a héjába vágyik, mert neki pont ott a legjobb. És ez így van, és: Pont.
