Fairy
Milyen érdekes az élet! Éppen elkezdek Madge-el blogot írni a randizás kínjairól meg humormorzsáiról, amikor jön Valaki, aki után már nem akarok randizni. Mással. Csak Rá várok, ki tudja meddig, de ez most nem is számít. Nohááát. A blog azért nem állhat le rögtön az elején, na meg persze van pár sztori a zsebemben, amit meg nagyon is le akarnék írni. Ezért hát nem is teszek féket a kezemre, uzsgyi, belevágok, mit belevágok, belecsapok a lecsóba. Jöjjön hát egy központi kérdés, ami minden randizót erősen érint. Mibe kerül, kinek mibe kerül. Tényleg csak a férfiaknak jelent a randizás „kiadásokat”?
Amikor felmentem a randivonalra, rögtön az elején, a legelső randinál belefutottam ebbe a kényes dologba. Azért hozzáteszem, én egy eléggé visszafogott nő vagyok, nem egy kihasználós, legombolós fajta, ámbár úgy vélem, azért mégis csak vannak le nem írt szabályok, jobban mondva udvariassági formák.
Estefelé találkoztunk a Millenáris parkban. Vidékről jött, és a kedves megéhezett. Mondta, menjünk be a Mammutba enni valamit. Mondjuk nem is voltam éhes, és első találkozón nem is kezdenék el komolyabban enni, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy meghívhasson valamire.
Azt meg ugye tudjuk, hogy a férfi, ha tetszik neki egy nő, akkor adni akar, mindegy mit, csak adhasson. Hát jó. Kértem valami kis gezemice salátát, mert bevallom, élőben már nem is volt olyan szimpatikus, biztos voltam benne, hogy részemről nem lesz további randifelkérés, viszont kellemes társaság volt, ezért nem akartam 20 percnél meghúzni a vonalat.
Tehát ettünk, még beszélgettünk, aztán jött a kínos pillanat, hogy valamerre indulni kellene.
Kedves ő fel akart volna jönni hozzám, nekem meg eszem ágában sem volt invitálni. Lett is ebből csúnya nézés, meg 10 perc múlva sms, hogy többé már nem is akar látni, amiért nem hívtam el magamhoz. Hú, de megijedtem, hát én sem akartam volna többet, de mire ez a rosszízű hozzáállás. Az ilyen randiknak két kimenetele lehet, vagy bejön, vagy nem. 40 évesen azért már lehetne annyi érzelmi intelligenciája valakinek, hogy ezt tudja hová tenni magában. Persze nem mindenkinél működik ez, hagyjuk is. De ezzel még nem volt vége a történetnek. Két nap múlva kaptam tőle egy hosszú levelet, amiben bocsánatot kért tőlem, mert hogy én tényleg nem tehetek róla, de már a 10. ilyen visszautasító voltam, neki meg már a gatyája rámegy, hogy jön-megy az országban a nők után, és még egy jót dugni sem tudott. Khmmmm. Hát erről nem igazán tehettem én sem, de azért egy nyugi, lesz ez jobb üzenetet azért még írtam neki.
Hát igen. Ismerkedni nem olcsó mulatság. A költségek már egy internetes társkeresőn is erősen megtépázhatják az embert. Kezdve, hogy ott a regisztrációs díj. Ha levelezni is akarsz, akkor fizess. Ha látszani is akarsz, akkor hirdesd magad, tehát fizess. Aztán telefonozunk, meg üzengetünk, aztán meg jön a randi. A férfiban ott a kényszer, hogy valamit illik, de mit is. Több ismerőssel beszéltünk már erről, akik hasonló cipőben járnak, és azért pár dologgal nem árt tisztában lenni.
Patacipő és körömcipő véletlenül se legyen rajtad!
A férfiak – tapasztalatok alapján – mindenkire lőnek, azaz aki nyitott a randira, azzal mind találkoznak is. Így nekik ez húzós lehet, ha nagyon gavallérok akarnának lenni. De valljuk be, egy értelmes, felnőtt nőnek is látnia kell ezeket a dolgokat, és nem várhatjuk el az első körben, hogy rózsacsokor, meg gyertyafényes vacsi várjon bennünket. Marad a több órás séta, meg a folyópart, maximum egy fagyi. Nincs is ezzel semmi gond, mert legalább könnyebben le lehet zárni a randit, ha nem vagyunk sehová kötve.
Azért megjegyzem, egy nőnek is vannak kiadásai. Természetesen én mindent elkövettem a vonalon, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Volt egy stratégiám ugyan is. Senkinek nem írtam, nem kezdeményeztem. Megmutattam magam, sok képet töltöttem fel, és rendszeresen hirdettem magam. Jöttek is az érdeklődések. Pár hete kiléptem, akkor kb. 28 000-en néztek meg addig, és vagy 800 levelet kaptam, több száz randi felkérést. Talán 6 randira mentem el, de minden esetben elmentem előtte manikűröshöz, esetenként fodrászhoz, vettem valami ruhát, vagy egy bizsut, valamit biztosan. Ha késő este találkoztunk, és egyedül mentem haza (többnyire ez volt a vége), akkor ott volt a taxizás is.
És ez csak az első randi. Ha valakivel eljutottam a harmadikig – na jó, egy ilyen volt – akkor egy rakás pénzt költöttem új fehérneműre pl. Hát ez van. Nekünk nőknek sem ingyé van az ismerkedés, és ezt nem fenn hanggal írom, hanem tényként. Nekem konkrétan semmi problémám sincs a jelenséggel, egyébként sem estem soha túlzásokba.
És különben is. Életem igaz és örök szerelmét indultam el keresni, és ezért bármi megéri.
