Fairy - jelen
Amikor elkezdtem online randizni, felállítottam magamban egy feltétel rendszert, miszerint vannak, lesznek olyan tényezők, amik alapján tutira nem fogok válaszolni, reagálni. Ilyen volt például a profilkép hiánya. Magamat adom? Naná. Akkor megmutatom magam. Én is. Ha ő nem, akkor esélye sincs.
…és ezt tartottam is idáig. Sok-sok levelet kapok. Megnyit. Bezár. Delete. És ott áll – számos más mellett – egy. Többször rápillantok. Ááááá. Aztán egyszer csak – fogalmam sincs miért – megnyitom, és válaszolok. Aztán egész délután csak a válaszokat várom, és írok, és örömködök magamban. Csupa jó érzés kerít hatalmába, és ez jó. (A munkám áll, ohh jaj, össze kellene szedni magam).
Nos. Látszólag semmi értelme ennek az egésznek, de minek van egyáltalán értelme. Kell-e egyáltalán értelmet keresni bármiben is? Van-e értelem abban, amit az elmúlt másfél évben megléptem, megéltem? Azokban a pillanatokban, amikor megtettem, nem volt értelme semminek. Vannak dolgok, amik csak utólag nyernek értelmet. Vannak, amik soha, mégis tanulunk belőlük.
Van értelme szabályrendszerekkel körülvenni magam? Hiszen folyamatosan felülírom saját elképzeléseimet! Kinek adom meg magam? Őszintén. Fogalmam sincs…és már nem is akarok ebbe az egészbe értelmet vinni. Csak hagyom és megadom magam, amikor eljön...:-)
Ha így és ilyen szenvedéllyel akarna, megadnám magam.
