Fairy
Madge: Akkor pénteken elmegyünk valahová.
Fairy: Bakker, majd a szépség-faktoromtól függően. Kövér vagyok, mint állat.
Madge: A rohadt életbe, ha bánatos vagy, mindig vizesedsz.
Fairy: Rohadjon meg, még vizesedek is miatta.
Madge: Ez az babám, ennél csúnyábbakat mondj rá.
Fairy: Essen bele a kénköves ménykü, és száradjon le a farka tövig. Hogy tehette ezt velem? Hogy szakadjon rá az ég.
Húúúúú, ez a szám meg azért, mert éppen ment a Juventuszon, és szeretem, meg mert a rózsaszín olyan mesés, és kösz, nem kell a fekete, meg a fakó szürke.
Egyébként, egyik se történjen meg vele. Az élet úgy is igazságos, és majd valaki más, máshogyan visszaadja. Ugyanakkor kevés aljasabb dolog van a világon, mint játszani valaki érzelmeivel. Amikor a bizalmadba fogadsz valakit, hagyod, hogy elhúzza előtted a boldogság mézesmadzagját, aztán szó nélkül eltűnik. Az piszkosul gyáva és aljas dolog. Amit ebből tanúlságként le lehet vonni: soha ne legyél biztos semmiben, csak az kézzel fogható, ami ott van. A legszarabb azért ebben az, hogy szereted, és közben meg meg tudnád fojtani. Idő kell, hogy el tud tenni valahová jó mélyre.
